2011.03.09
Február 19-én ismét ellepték a színes jelmezek a Kultúrotthont, ahol az óvodások és iskolások felvonuláson mutatták meg magukat más bőrbe bújva.
Láttunk Pókembert, varázslót, és még pingvint is. Felbukkant többek között néhány kedves rajzfilmfigura, mint Tigris és Hófehérke. A jó hangulatról a Hornyák Sramli gondoskodott.
Egy héttel később a színpadon a Tolnautaler zenekar húzta a talpalávalót a felnőttek farsangján. A jótékonysági rendezvényen szintén ötletes jelmezbe bújtak a vendégek. Az est folyamán több szórakoztató műsorban volt részünk: először a szülő és pedagógus tánckirálynőik produkcióját láthattuk, majd a Grüner Wald Egyesület charlestont járt a közönségnek. A zenekar tagjai idén sem hazudtolták meg magukat, vidám jelenettel prezentálták a Tolnautaler születését.
A bevételekből befolyt összegből a falu az iskolát és az óvodát támogatja.
design: olier
- Vértestolna, 2008 -